| |
A Mezőcsokonyai Református Egyházközség Presbitériuma
tisztelettel meghívja Önt és szeretteit
2012. május 19-én, szombaton 14 órára
a mezőcsokonyai református templomba,
ahol a Somogyi Református Egyházmegye énekkarai
reformáció korabeli dicséretek éneklésével emlékeznek meg arról,
hogy négyszáz évvel ezelőtt, 1612-ben a Körmendi Zsinaton
egyházjogilag is létrejött a Dunántúli Református Egyházkerület.
Szeretettel hívjuk és várjuk a templomi alkalmat követő szeretetvendégségre is, melynek helyszíne a mezőcsokonyai faluház.
A meghívót IDE kattintva tekintheti meg!
≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈
|
|
RETEK - Református Egyháztörténeti Elektronikus Könyvtár
Somogyudvarhelyen hamar rá kellett jönnünk, hogy a gyülekezet nem rendelkezik ismeretekkel a saját történetéről. 2006. szeptember 23-án ünnepeltük a templom felszentelésének 150. évfordulóját. Egy kiadványt szerettünk volna kiadni, melyben megtalálható a gyülekezet története is. S rá kellett jönnünk, hogy a legfrissebb gyülekezettörténet is 50 éves és csak pár soros. A templom felszentelésének 100. évfordulójára írta az akkori lelkész. Akárhogy kerestünk-kutattunk, jobb, frissebb és főleg bővebb gyülekezettörténetet, sehol sem találtunk.
Pedig az ember életében is fontos szerepe van a múltjának. Milyen elveszettnek érzi magát az amnéziás ember is, ki nem emlékszik semmire a múltjából. Sem arra, hogy hol és mikor született, sem arra, hogy kik voltak a szülei, hol lakik, milyen volt a gyermekkora, mi a foglalkozása. Az egész múltja sötétségben van. Ugyanígy vannak gyülekezeteink is.
Ezzel az Elektronikus Könyvtárral próbálom napvilágra hozni a jelenleg még sötét részeket, amire a múlt homálya borult. Szeretném megkönnyíteni a kutatók, érdeklődők dolgát, hogy akár a kényelmes karosszékből, otthonról ki sem mozdulva tudnak belemerülni a kutatásba, hős ősök tetteibe, testi és lelki harcaiba. Célom, hogy a ma élők ismerjék meg gyülekezetük múltját. A gyülekezet rég sírban nyugvó tagjainak szenvedéseit, örömeit, küzdelmeit, amivel ezt a gyülekezetet létre tudták hozni, fenn tudták tartani több száz éven keresztül, s számunkra örökségül tudták hagyni. S remélem, hogy az ő tetteikből erőt, reményt meríthetünk, s ezt a szép csendben haldokló, agonizáló egyházközségeket sikerül megmenteni a pusztulástól, a nyom nélkül való elmúlástól.
Időről-időre újabb és újabb könyveket, tanulmányokat, kéziratokat, jegyzőkönyveket teszünk elérhetővé.
Kellemes időtöltést, jó búvárkodást!
Szép Sándor
somogyudvarhelyi lelkipásztor
Legutolsó frissítés: 2012. május 14.
Feltöltött dokumentumok:
KONVENTI JEGYZŐKÖNYV 1887. NOVEMBER 19-26. BUDAPEST
A CSURGÓI EV. REF. FŐGYMNASIUM ÉRTESÍTŐJE 1885-86.
PÜSPÖKI JELENTÉSEK A MAGYAR SZENT KORONA ORSZÁGAINAK EGYHÁZMEGYÉIRŐL 1600-1850
A KERESZTYÉN EKLÉZSIÁNAK HISTORIÁJA
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP - XVII. ÉVF. - 1908 - 1. FÉLÉV
A korábban feltöltött dokumentumokat honlapunk RETEK menüpontjára vagy IDE kattintva érheti el!
≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈
|
|
Ravasz László: Imádság a hazáért
Örökkévaló Istenem! Köszönöm Neked, hogy magyarnak teremtettél és megengedted nekem, hogy e nép szenvedéseiben, gyászában, dicsőségében és szégyenében részt vegyek. Vallom előtted bűneinket, amelyek az én bűneim is: szívünk kemény, értelmünk balgatag, hitünk ingadozó és a lelkünk pártos. Meghajtjuk fejünket ostorod alatt és vezekelünk a porban és hamuban.
De ígéreteid igazak és ámenek. Hisszük, hogy szövetséget kötöttél velünk és atyáinkkal és tudjuk, hogy az ég és föld megrendülhet, de ezt a szövetséget Te meg nem rontod soha. Hisszük, hogy ha Hozzád térünk és Te leszel egyetlen Urunk, feltámad a mi világosságunk. Könyörgök Hozzád, töltsd ki Szent Lelkedet erre a népre! Tartson bűnbánatot böjtöléssel, sírással és kesergéssel és úgy térjen meg Hozzád, a mi Istenünkhöz, mert könyörülő és irgalmas vagy Te, késedelmes a haragra és nagykegyelmű. Vidd ezt a népet idvességes önismeretre, hogy lássa meg bűneit és gyűlölje meg; forduljon el attól, ami vesztét okozta s tegye rá életét a Te ígéretedre. Gyomlálj ki közülünk minden pártosságot, Ellened való lázadást és egymás közötti viszályt és növeld meg a mi hitünket történelmi hitvallásunkban és emberi méltóságunkban. Legyünk a Te néped; és ne lehessünk másképpen magyarok, csak mint a Te néped.
Kezedben van nemzetünk jövendője. Nem kutatjuk, mit hoz, csak Te magad jöjj. Egyengetjük a Te ösvényeidet és készítjük számodra az utat. Imádkozó magyarok tábora egyre nő, szentséges öltözetükben siet a Te néped a Te sereggyűjtésed napján. Királlyá koronázzuk magunkat és népünk felett a Te Szent Fiadat és nemzeti jövőnket, egész történelmünket odaszenteljük a Te dicsőségedre. Szánj meg és válts meg minket, óh Szenteknek Szentje! Ámen.
≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈
|
|
|