A Somogyi Református Egyházmegye honlapja
"Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által." (Gal 3,26)



BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó



























































Google Pagerank, SEO tools



freestat.hu






Beköszöntő


Kit látsz? - a szolgáló szeretet nyomában

A küzdelem világméretű. Világunk küzd a vég nélküli éhínséggel, a pusztító betegségekkel, a kiújuló testi és lelki nyomorúságokkal – egyszóval életre-halálra birkózunk a szegénységgel, amely kontinensek felett uralkodik. A küzdelem emberöltők óta tart, és most úgy tűnik, vesztésre állunk. Szívszorító, ahogy szembesülünk Jézus figyelmeztetésével: „a szegények mindig veletek lesznek…” (Mt 26,11). Node ennyien? Hiszen egyre többen vannak, egyre nyomorultabb körülmények között élnek és halnak meg – naponta tízezrek pusztulnak éhen (egy közepes magyar város)! Legalább ennyien vesznek oda különböző betegségekben, és a sor folytatható lenne. Elgondolkodtató, hogy milyen riadalom támadt az utóbbi hetekben az elzárt gázcsapok miatt egész Európában. Hogy dolgozott összefogva a kontinens, mennyire igyekeztek államfők, miniszterek – pedig csak a gáz hiányzott –, az éhező világban pedig minden hiányzik. Mikor tud összefogni Európa ilyen igyekezettel az ő érdekükben? Február elseje a szeretetszolgálaté. Feladata hatalmas. Irányt kell mutatnia napi munkája végzése közben közel és távol. Az eredetileg „asztal körüli szolgálatként” létrehívott diakónia hosszú utat tett meg napjaink intézményesített szolgálatáig. Lehetne eredményeket méltatni, vagy a gondokat felsorolni, de ma legyen ez a hely a köszöneté. Köszönet azoknak a munkatársaknak, akik naponként elvégzik embert próbáló szolgálatukat – ismeretlenül és láthatatlanul –, akik csak akkor hiányoznak, és akiket csak akkor veszünk észre, ha már nincsenek. Hogyan lehet végezni ezt a szolgálatot? Természetesen sokféleképpen, hisz ez a szolgálat mindig személyhez kötött, de egy dolognak mindig közösnek kell, lennie: ez a jézusi alap. „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Amikor Jézus úgy van valaki életének a középpontjában, hogy tud újra és újra adni, szolgálni – s nem lesz kevesebb, rámegy ugyan az élete, de egyre gazdagabb lesz. Az ilyen élet azért lesz igazán „gazdag”, mert magának egyre kevesebbre lesz szüksége, és amit felülről kap, tovább tudja adni. Ez az az állapot, amit szolgáló szeretetnek hívunk. Így érkezik el egy egészen magas szintre, amit az utolsó ítéletről szóló példázatból érthetünk meg. Amikor Urunk visszajön azon a bizonyos napon, az egyetemes kegyelem szólal meg. Csodálkozva olvashatjuk, hogy az elszámolásnál egyetlen szempont dönt: „…megtettétek ezeket akárcsak eggyel is… vagy nem tettétek meg…” Milyen furcsa: Jézus nem keresi a hitünket, nem kérdezi meg, hányszor értünk el a templomba, hányszor és milyen szépen tudtunk imádkozni, csak egyetlen dolgot kérdez: észrevettél-e valakit – akár csak egyszer is! – azok közül, akik szükséget láttak, és nem mentél-e el mellette segítség nélkül! Akkor engem vettél észre, engem láttál meg, nekem segítettél. Milyen csodálatos ez a kegyelem: igazságosan csak annyit kér számon, ami minden ember számára elérhető. Nem minden ember hallhat Istenről, a váltságról, bűnbocsánatról – milyen vád ez az egyház felé –, de egy mindenkire igaz: ott van mellette a másik ember, a szükséget szenvedő ember, aki várja a segítséget és a könyörületet. Meglátni a szükséget szenvedő emberben Jézust! Ez a Krisztus-követés egyik legnehezebb feladata. Magamból indulok ki: lassan tizenöt éve segítem és figyelem a nágocsi anyaotthon életét. Több száz anya fordult már meg intézményünkben ez alatt az idő alatt. Nehéz sorsúak, saját életüket rongálók, öntörvényűek, gyakran végtelenül önzők. Az anyaotthonból a legtöbbnek csak az kell, amit ad az intézmény, de ne papoljanak neki rendről, tennivalóról, felelősségről. Nagyon nehéz bennük meglátni Jézust, és megvallom, nem mindig sikerül. Ilyenkor néha számolgatok: mi az eredmény, mennyire érte meg? Aztán eszembe jut a tíz leprás története: csak egy ment vissza, és Jézusnak megérte. Lehet, hogy azért az egyért gyógyította meg a többit is?A küzdelem tart. Addig mindig vesztésre fogunk állni, amíg a szükséget szenvedőben nem Jézust látjuk meg először. „…íme, én veletek vagyok minden napon…” és „a szegények mindig veletek lesznek…” - hallhatjuk Jézust, aki köztünk jár. Kit látsz, amikor szembejön veled?

Nagy Csaba lelkipásztor, a Somogyi Egyházmegye esperese Az írást megjelent a Reformátusok Lapjában 2009. február 1-jén.



Ha értesülni szeretne egyházmegyénk életéről, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre! Áldás, Békesség!

Vezetéknév

Keresztnév:

E-mail cím:




Áldás, Békesség! Ha kérdése, észrevétele van weblapunkkal kapcsolatban, kérjük ossza meg velünk!

Az Ön e-mail címe:

Üzenet:



www.reformatussomogy.shp.hu

Honlapkészítés